Reggel megint leelőzve a vekkert ébredés. Szerintem lassan hozzáedződik a vereséghez.
A buszmegálló felé bandukolva a sötétben, enyhe szellő rezegtette a parkban álló fák még megmaradt leveleit. A buszmegálló üres, a csendet csak a minden reggel látott kutyasétáltató nő kutyája és a menetrendszerűen érkező futó férfi közötti apró, de rendszeres konfliktus töri meg kutyaugatás formájában. A nőt ilyenkor az aprótermetű kutya szinte rongylabdaként ráncigálja, a férfi meg fut tovább minden rezdülés nélkül. Aztán ismét csend, narancssárga halovány fényben fürdik az aszfalt. Időnként egy korai autós halad el előttem. Hallatszik a Vác felől a Nyugatiba robogó hajnali szerelvény hangja. Végére ért a cigim, s már közeleg a várt busz is. Ismerős arcok, megszokott emberek, a szokásos ajtón lépek fel a buszra. Hopp új sofőr! Mindegy, ugyanolyan brutál módon vezet, mint a többi.
A metró bejáratnál a trafikos meglátva ismerősként üdvözöl és már nyúl a polcra a doboz cigiért. Az emberek egy része mindig rohan a metróra. Pedig 3 perc múlva jön a következő. Érthetetlen. Zötykölődés, egy, kettő, három, végre a célállomás. Az aluljáróban már pezseg az élet. Ilyenkor rengeteg az ampulla töményért sorbanálló. Időnként átsuhan a látómezőmön egy egy csinos nő. A leltárba vett hajléktalan rendezgeti a telefonfülkében kialakított szállását. Néhányan a metró helyett a változatosság kedvéért most buszra futnak egy kis lépcsőzéssel tarkított reggelitorna gyanánt.
Megszokott ütememben a lépcsőfeljáró tetején jobbra fordulva feltekintek a "fúrótoronyra". Érdekes, a torony teteje ködben úszik. Vagy szmogban? Ismerős út, bejáratott lépések, nekiveselkedem a forgóajtónak. Az őr álmosan bólintva jelzi, vette érkezésem. Kártya, belépőkapu, pár lépés és már felfele száguld velem aknájában a lift. A kilencedikről már szép rálátás van az ébredező városra. Mindig rácsodálkozom valami korábban észre nem vett apró részletre. Iroda, zene kikapcs, gép be, ablak ki. Nem szeretem az áporodott irodaszaggal vegyült bagó szagot. Ha meg ki van nyitva az ablak, akkor tolakszik is befelé a kanális szag. Jó környék. Bizonyosan élmény lehet itt lakni.
Kávéfőzés, cigi, céges mailek, sajtószemle, mellette egy kis rendszerátvizsgálás. Szerverek rendben.
Reggeli feladatok leosztva, napi mókuskerék péntek lévén kisebb-nagyobb döcögésekkel beindul. Még jó, hogy szól a zene. Az idő, mint lomha meztelencsiga, leplezetlen lassúsággal halad. A nap szikrázva süt. Tavasz a télben. Elég skizofrén mostanában az időjárás. Az irodában kezd elviselhetetlen lenni a fény. A függönyök sem nyújtanak segítséget a monitor tükröződése ellen. Szar hunyorogva dolgozni. Pláne, ha az ember az éjszakákhoz szokott. Egy téves telefonhívás kizökkent a robotból. Mikor lesz már ebédidő?
S lőn. Sokadik fogadkozás ellenére is rántott máj került a tányérra. Követeli a vasat a szervezet. Minden máj ilyen száraz? Uhh. Kifogytam cigiből. Egy villámlátogatás a közeli aluljáróba. Cigi mellé mosolyt is kapok. Már jó ez a nap. Rövid séta a napsütésben. Állat! Egy szál rövidujjúban is kellemes meleg van. Júniusban meg majd havat kell lapátolni... Hülye ez a világ. Azzá lett téve.
Felfrissülés. Munka vége. Vidámság.
Irány a metró. Miért álmosak az emberek délután? Egy csomó ember alszik, vagy épp aludni készül a metrón utazva. Mindegy, inkább olvasok. Imádom ezt a kis Palmot. Bármilyen könyvet olvashatok tenyérnyi méretben. Szarakodik az mp3 lejátszóm. Nem játsza végig a számokat. Lehet, kuka lesz a vége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése