QR Code Business Card

A pénz megy

Be kellett tegnap ugranom a Pozsonyi úti irodánkba, mert egy rádió riporterével kellett találkoznom.

A nap már melegen tűzött, az aszfalt pedig tükörként verte vissza szinte duplaerővel a meleget. Forróság volt, pedig még csak délelőtt tizet mutatott az óra. Találtam egy jó kis útvonalat, azon indultam el.
Bíztam benne, hogy a Váci úton a tumultus már lecsengett. Jól tippeltem. Szinte megállás nélkül, zöldhullámon tudtam megtenni az egyébként lámpától lámpáig szakaszt. Ez a szokatlan májusi meleg érződött a gépkocsi vezetőkön is. Sokan a kocsi klíma hűvös lehelletébe menekültek a zárt ablakaik mögött. A többiek velem együtt a menetszél frissítő hatásában bíztak eredménytelenül. Néhányan, talán ennek eredményeként kissé figyelmetlenül, bizonytalanul váltották a sávokat. Időnként az oldalsó visszapillantó tükröket pásztáztam, hátha feltűnik egy egy motoros. Ilyenkor határozott oldalrahúzódással jeleztem a szabadság vándorainak, hogy bátran folytathatják néha vakmerő cikázásukat a gépkocsik között. Egy köszönő intés, gázfröccs és már tova is tűntek a gépkocsik közt.
Az iroda közelébe érve leparkoltam az egyik panelház előtti parkolóban. Az irodaház kapuján belépve mosolygós diszpécser hölgy fogadta köszönésem. Furcsa, hogy mindig mosolyognak, de ez nem is baj. A mosolyra úgyis megvolt az oka, mert elég sokára találtam meg zsebeim rejtekén a belépő kártyámat. Kit ne fakasztana mosolyra egy beléptető kapu elötti fazon, amint alapos önmotozást tart egy plasztik lapocska felkutatása érdekében?
A kártya előkerült, csippant a birkaszámláló és már robogtam is felfelé a lépcsőn. A kollégákkal a kölcsönös üdvözlést követően átbeszéltük az aktuális híreket, fejleményeket. Bedobtam egy kávét a dohányzóban és mellé elszívtam egy cigit. Aztán megérkezett a riporter. Átbeszéltük a dolgokat. Peregtek a percek. Beszélgetésünket időnként megszakította egy telefon, melyen keresztül szintén valamelyik média képviselője érdeklődött.
Beszélgetésünk befejezését követően két volt kedves kollégámmal futottam össze. Nyomtatókat hoztak. Közösen beüzemeltük őket és közben beszélgettünk.
Mivel ezután nem volt már az irodán dolgom, elindultam a parkolóban hagyott kocsimhoz. Már messziről láttam, hogy a szélvédőn mikulás csomag virít. Csodálkozva néztem körbe, hogy a panel lakóház parkolója is fizetős. Úgy látszik figyelmetlen voltam, bár ha észre vettem volna sem tudtam volna fizetni, mert ezek az automaták csak a fémpénzt kajálják az meg nem volt nálam. Mindegy, végül is mindenképp terveztem a postára menetelt. Csomagom is érkezett és az adóhatóságnak is fel kell adnom a személyi jövedelemadót.
Hazaérve magamhoz vettem az adóbevallásom, a hozzá tartozó kitöltött csekket, kibontottam a mikulás csomagot és az abban lévő biankó csekket is kitöltöttem a mellé kapott büntető számla alapján. Fogtam a csomag értesítést is és elindultam a postára. Jó időben érkeztem, még nem volt tumultus.
Naná, hogy ügyeimet nem lehetett egy ablaknál lerendezni. Kettőnél sem. Kezdtem megérteni miért is ideges olyan sok ember a postákon. Az egyik ablaknál az adóbevallás borítékot tudtam feladni ajánlottan. A következőnél fel tudtam adni a csekkeket. A harmadiknál pedig a csomagomra várakozhattam.
A csomag átvétel külön móka volt. Valószínűleg a postás hölgyet is kikezdhette már a tikkasztó hőség. Csomagról szólt az értesítés, de elkezdte az ajánlott levelek között keresni a csomagomat. Megsajnáltam és mondtam neki, hölgyem nem levelet, csomagot küldtek részemre. Köszönő tekintettel fordult a csomagos szekrény felé. Láttam eredménytelen a keresése, de egy polcot kihagyott. Átnézett még egy szekrényt és már jött arcára írva a nem találom kifejezéssel, amikor mondtam neki, hogy az első szekrény felső polcán van egy sárga színű csomag, – amerikai barátom mindig ilyet küld – azt nézze még meg. Az volt. Zavarodott mosollyal hozta a kiadó ablakhoz. Megköszöntem a segítségét és haza indultam.
Hazafelé jövet belegondoltam, hogy a mai nap ismét eredményes volt. Szinte nem csináltam semmit csak egy rakat pénztől szabadultam meg :(

Felhívott az internetes üzletkötő, hogy holnap délután jönnek bekötni az új internetet. Azért valami jó is jutott erre a napra :)

Szólj hozzá ↓