Internet nélkül

Pénteken kiköttettem a UPC-t. Se TV, se internet. Majd a jövő héten keresek valami normális sebességű és árú szolgáltatást.

Tulajdonképpen nem is olyan nagy probléma, hogy így alakult. Sikerült két könyvet elolvasnom. Tegnap a lányommal elmentünk délután beszmac találkozóra, valamikor éjfél tájékán értünk haza. Jól éreztük magunkat. Ma délelőtt nekiálltam és főztem egy finom tárkonyos csirkeragu levest. A család délben nem győzte dícsérni. El is fogyott, pedig emberes adagot főztem.

Ma délután szerettem volna a lányomat kivinni a Budapest Wolves amerikai futball csapat mérkőzésére (egy szerb csapattal csaptak össze), de nem volt kedve hozzá. Nem erőltettem, majd legközelebb.

Most kinn hűsölök az erkélyen, a BlackBerryn szörfözöm és olvasgatom a híreket. Egy jó barátom üzent, megszületett a második fia, öröm és boldogság van a családban. Gratuláltam és jó egészséget és boldogságot kívántam a picinek és az édesanyának is.

Közben agyalgok a találkozón elhangzott előadásokon. Volt egy internetes rádió beüzemelésről szóló – Maniac tartotta -, még egy klassz prezentációt is készített hozzá. Aztán SataMan előadása is érdekes volt – aki SATA drivereket fejleszt – természetesen a Serial ATA megismertetését vállalta fel. Volt még sokminden érdekes dolog és látnivaló is, Zandirham hozott szép fotómodell lányokat, akik a WORKSHOP programpontnál nyújtottak segítséget a fotózással foglalkozó talitársainknak. Persze nekem meg Zandirham a kezembe nyomott egy handycam-et, hogy ha már ott vagyok, akkor kamerázzak. Ha megtalálom a hamarjában kattintott képeket, majd kirakom ide a fotókat. A videót nem tudom, mert azt nem magamnak készítettem.

Holnap megyek a fogdokihoz varratszedésre. Egyenlőre még nincs bennem félsz, ott meg majd úgyis kiderül, hogy laza lesz e ez a manőver, avagy sem.

Szólj hozzá ↓